Veg'Arc

Rég látott barátnőimmel összejövetelt szerveztünk, és mivel anno odavoltak a sütijeimért, úgy gondoltam, hogy egyszerűen pofátlanság volna odaállítani egy szem kekszecske vagy valami nélkül.

Az elmúlt hetekben egyre csak próbálkozom a vegán sütés csínját-bínját elsajátítani, de be kell vallanom, hogy nem megy valami könnyen. Az alapokat már értem és gyakorolom, de néha megrendülök, és nem hiszem, hogy tudok majd ilyen módon, olyan gyönyörű és fantasztikus és népszerű sütiket sütni, mint régen tojással, tejjel, hidrogenizált margarinnal, fehér cukorral, fehérliszttel, ésatöbbi ésatöbbi.

A cookiekról most lemondtam egy időre, mert vagy túl keményre sikerültek, vagy szétfolytak, vagy egyszerűen odaégtek. Olyan kis rosszindulatúak tudnak lenni…

Találtam otthon egy szép méretes sütőtökszeletet, szóval végül muffinnal próbálkoztam, aminek ugye két rizikófaktora van: hogy feljön, és hogy belül sem marad nyers. Ezt régebben sokkal könnyebben megállapítottam, most szokni kell az új összetevők viselkedését.

Nagyon meglepődtem, de az érzésem beigazolódott, és a sütőtök jellegzetes, mégis tompa, pasztelles íze megy a narancs és a fahéj domináns, télies kombinációjához.

Amit majdnem elszúrtam, hogy a sütőtök krémessége miatt hosszan azt hittem, hogy még nyers a tészta, pedig már majdnem kész volt. Aztán szerencsére rájöttem erre, és még a tragédia előtt kiszedtem a tepsit.

Elkészítés ideje: 50-70 perc [előkészület – 5-10 perc; sütés - 45-60 perc]
Rizikófaktor: **

Mi-köll-bele? (8-12 közepes darab)
[1 bögre = 2,5dl]

½ bögre teljeskiőrlésű tönkölybúzaliszt
½ bögre durumbúzaliszt (Ez azért jó, mert a durumliszt tojás nélkül is hálásan működik, minden szempontból.)
1 bögre nádcukor

75 g BIO 100% növényi margarin (Hát, én gondolkodás nélkül szójamargarint használok, de van, aki nem bírja azt a kis szójás „mellékízt”…)
20 dkg sütőtök
1 ek méz (Én virágmézet szoktam használni, annyival érdekesebb és jellegzetesebb íze van, mint az akácnak! Sokkal jobban szeretem a teába is.) 20g
1 tk fahéj
1 fél narancs héja
1 csapott tk szódabikarbóna

+ ízlés szerint szezámmag, tökmag, mandulareszelék, esetleg apróbbra tört dió

Hogy-köll?

Előveszek két mély fémtálat. Az egyikben összekutyulom a száraz hozzávalókat (a cukor kivételével), a másikban pedig elvegyítem a margarint a cukorral és a mézzel.
Egy sütőpapírral leterített tepsibe teszem a tökszeletet, és egy kávéskanál margarint a tetejére téve, alacsony hőfokon 15-20 percig sütöm. Eközben a narancsot alaposan megmosom, és héját apróra reszelem.
Amikor a tök megsült, lehúzom a héját, majd belekeverem a margarinos masszába azt és a narancshéjat is. Ezután lassan belekeverve a száraz hozzávalókat, fakanállal összedolgozom, míg sűrű, de még folyékony masszát nem kapok (ha marad a lisztes keverékből, azt letakarva eltehetjük).
A szilkonformába helyezem a muffinpapírokat, és feléig töltöm őket a masszával.
Tetejére tetszés szerint magokat szórok (én most szezámmagot találtam itthon), és 190-200 fokon (4-5 fokozat) kábé 25-30 perc múlva nézek rá először. Innentől kezdve szúrópróba fogpiszkálóval!

Teteje normálisan megkeményedik, és az illatból is meg lehet ítélni, de a tészta egy kicsit nyersnek fog tűnni a szúrópróbánál. Ez a sütőtök krémes állaga miatt van.

Kellemes sütögetést! J

[kép forrás]
 

Ma, hazafelé jövet találkoztam az utcánkban egy szépen szanaszét vert hajléktalannal. A házunkkal szemben álló kapualjban hevert, és ahogy kijöttem a lépcsőházból a kapunkon, én bepánikoltam. 

Fiatal vagyok, nő vagyok, és akármennyire is erős és talpraesett, hát igazán nem arra teremtettek, hogy egy félig megfagyott és totál részeg félmeztelen hajléktalant cipeljek. Azon kívül hirtelen fogalmam sem volt, hogy hogyan tudnék segíteni.
Néhány perc múlva szerencsére megjelent egy hippinek tűnő, Jézusszerű hapsi, és azonnal fölsegítette. Akkor már meg mertem kérdezni, hogy tudnék-e segíteni, de mindketten tudtuk, hogy úgyse. Mosolyogva azt mondta, megoldja. Pedig tudta, hogy én már percek óta ott állok földbe gyökerezett lábakkal, és semmit sem csinálok. Ott álltam egy majdnem halálra fagyott ember mellett, és semmit se csináltam.



Ilyenkor elgondolkodom, hogy milyen az, hogy ez a szerencsétlen itt fekszik, koldul, iszik, és egyszer csak megfagy – én meg hetente többezer forintokat költök; tofura, szójatejre és csicseriborsóra, mert derogál megennem az állatot. Kölesre és hajdinára, mert elhagytam a krumplit és a tésztát, teljeskiőrlésű zab- és tönkölylisztre, nyírfacukorra és juharszirupra, mert nem kívánok a finomított fehérliszt és fehércukor poklának oltárán áldozni, ezen felül cayenne borsra, őrölt fahéjra, élénk sárga kurkumára és egzotikus gyümölcsökre, mert szeretek főzni.

Aztán ráébredek, hogy ez valójában hogy működik:
Ha én nem döntöttem volna úgy, hogy egészségesen fogok élni, valamint soha többé nem eszem meg sem senki mást, sem senki más melléktermékét, akkor most másra költeném ezt a heti cirka öt-nyolcezer forintot. Teszem azt, ruhára (amit szintén szeretek vásárolni, de így nem ipari mennyiségben).
Akár horgászfelszerelésre, vadászpuskára, csincsillabundára, benzinzabáló Hammerekre; eljátszanám a rulettkeréknél vagy Hold’em-en, de lehet, hogy elinnám… Ha igazán őszinte akarok lenni magammal és veletek, nyilván nem jótékonykodnék belőle. És nem azért, mert nem érzek hasonló empátiát és sajnálatot a fedél nélkül tengődő embertársaim iránt, mint mondjuk a gyakorlatilag tehetetlen állatok iránt.

De… az én pénzemért én dolgozom meg, és nem ő – ez a kulcsmondat.

És ez most nem arról szól, hogy a hajléktalan az lusta dög, aki várja, hogy minden az ölébe hulljon, ahelyett, hogy dolgozna – tisztában vagyok vele, hogy a hajléktalanok többsége valójában nem tehet a helyzetéről, és próbál(t) munka és lehetőségek után kutatni, de (származása, hovatartozása, anyagi okokból adódó képzetlensége) gátolta/gátolja ebben. 

És EZZEL EGYÜTT azt mondom, hogy a Föld (és Magyarország) egyenlőtlen vagyoneloszlása nem az én hibám, és nem dolgom azt megoldani. Azokról és azok jólétéről kötelességem gondoskodni, akiket elvállaltam, és akik elvállaltak engem (a szüleim, az összes idióta testvérem, a rokonaim, a majdani saját családom és önmagam). 

Úgy gondolom, hogy az általam keresett pénzt nem csak alkotmányos, de emberi és erkölcsi alapon is JOGOM van elkölteni, akkor és arra, amikor és amire akarom. Ez kemény gondolat, de nem tágítok.

Ugyanakkor, az ilyen és hasonló helyzetekben önkéntelenül felvetődik bennem, hogy vajon érdemes-e gyereket szülni és megöregedni egy olyan országban, ahol az ember úton-útfélen megfagyott, elterülő élőlények testébe botlik az utcán.

2012. 02. 16.

Amiért talán érdemes, az a kettes villamos a Kossuth és a Március tizenötödike tér között (utólag – a szerk. J)

A hét minden napján más gabonát enni, a Waldorf-módszer része, és kapcsolatban van a napok „kozmikus energiáival”. A gabonanaptár változatossá és érdekessé teszi az étkezéseket és a mindennapi főzést. 

Atkins feltalálta a világmegváltó diétát, amely megment a civilizációs betegségektől, majd stílusosan belehalt egy szívrohamba.
Ez ugye felvet némi kétséget a diétájával kapcsolatban. Vagyis… most akkor mi van?!

Hogy ne csak öncélúan fogalmazgassak, megpróbálom először elmagyarázni, hogy mi az Atkins-módszer. Nem bonyolult: gyakorlatilag az emelt fehérje- és csökkentett szénhidrátbevitelről szól.
Ám ekkor ugye felmerül az emberben, hogy ha nem szénhidráttal (gabonafélékkel, hüvelyesekkel, magas keményítőtartalmú zöldségekkel… magyarul krumplistésztával, rizzsel, kenyérrel, borsó-, bab-, lencsefőzelékkel, satöbbivel), akkor mivel töltjük meg az étkezéseket?
Nos, Atkins bácsi szerint husival. Gyakorlatilag.

Ugyanakkor a húsban (és minden állati eredetű étkezési cikkben), mint utóbb kiderült, olyan mértékben jelen vannak a rossz zsírok, a rossz koleszterinek (IGEN, A SOVÁNY HÚSBAN IS -.-), hogy azon élni nem csak nem érdemes és nem lehet, de halálos is. Ami nem olyan szuper.

Utána évekig gondolkodtak az Okosok, és kifejlesztéttek az eco-atkins étrendet. Magától értetődően ugyanúgy az emelt fehérje- és csökkentett szénhidrátbevitelről szól, ám csak és kizárólag növényi táplálékokkal, így kikerülve a rossz koleszterineket.

 Hatodik hónapja vagyok növényevő. Ebből az időből két teljes hónapon keresztül nem érdekelt a vegetarianizmus. Kicsit el voltam veszve; nagyon elzárkóztam a gondolattól, hogy én vegetáriánus vagyok – csak azt tudtam, hogy amióta augusztusban egy hétig elfelejtettem húst enni, azóta rá sem bírok nézni. Féltem az előítéletektől, hogy mit szólna a környezetem és mit szólnék én, ha bevallanám magamnak, hogy ez empátián és elven alapul, nem pedig egyszerű undor kérdése.

Aztán november elején elkezdtem vega honlapok után kutatni, szimplán az egészségügyi kérdések miatt, mert akkor már éreztem, hogy ez a hirtelen változás nem egy rövidtávfutó érzés, hanem huzamosabb időre tervez az agyam és a szervezetem.

És akkor elkezdett izgatni a dolog, és jól beleástam magam. Hamar megtaláltam magamnak a vegánokat, de eleinte kicsit idegenkedtem a dologtól (Csak és kizárólag növényi eredetűt…?!) Aztán december végén rávettem magam, és végignéztem a híres-hírhedt PETÁs videót („A hús, amit megeszel”). Amikor vége lett a videónak, felálltam és kimentem a konyhába egy pohár vízért. Megláttam a hűtő tetején egy doboz tojást (ami nálunk itthon elég mindennapos dolog)… és akkor, na akkor elbőgtem magam.


Azóta nem nyúltam semmi állati eredetű készítményhez, termékhez, élelmiszerhez. Ez nem egy döntés volt, nem egy megfontolandó kérdés, hanem automatizmus. Azóta eszembe sem jut, hogy ilyesmihez akár hozzáérjek.

Persze a kezdeti elvetemültségem és agresszivitásom apadt és még apadozik jelenleg kis. Ha meglátok egy teli doboz tejet a frigóban, vagy fagyasztott húst találok a mélyhűtőben, most már kevesebb alkalommal dobom azonnal a szemetesbe, mondván, hogy a látványát sem bírom.
Anyám újonnan vásárolt Neutrogenás arcradírjával se szaladok (azonnal) pánikrohamomban a szelektív hulladékgyűjtőhöz, és nem töröm össze a hipermarketben a 3-mas jelzésű tojást (rendben, elismerem, ilyesmit azelőtt se csináltam, pedig nagyon sokszor éreztem késztetést).

 A szívem megszakad, amikor a nyolcéves öcsém ül a hétvégi reggelinél (ilyenkor nálunk terüljasztalkám van, minden „földi jóval”. Kiskorunk óta úgy nevelnek, hogy ha törik, ha szakad, a sonkás tojásrántotta vajaszsömlével és a málnaszörp A vasárnapi reggeli. Nem is tudom, mit csodálkoztak, hogy duci kisgyerek lettem -.-), és habzsolva a nővérem által Ukrajnából hozott kaviárt, azt kérdezi: ’Akkor most a kaviár az a halnak a tojása? Amiből kikelnek a gyerekhalak?’ – és aztán, minden további nélkül, megeszi az utolsó falatig.

Ez a generáció, az előző generáció, és gyakorlatilag minden eddigi generáció ÍGY LETT NEVELVE; a szarvasmarha, a sertés, a csirke, a pulyka, a hal és még sorolhatnám, mind haszonállat: kizsákmányoljuk, megesszük, mert alsóbbrendű. Ez egy évezredekkel ezelőtt berögzült szokás (az mondjuk más kérdés, hogy eleinte havonta egyszer, ha hús került az asztalra, most meg szalámit teszünk a reggelire szánt szendvicsbe, sült csirkét eszünk az étteremben ebédre, és virslit mikrózunk vacsorára. Azazhogy, én nem. De a társadalom, aminek a része vagyok, nagyon is.)

Persze nem megvetendő, és az évezredekkel ezelőtti normák, a tudomány fejlődésének az a szakasza feljogosította az akkori társadalmat arra, hogy húst egyen. Részben mert laktató volt (és nehezen lehetett hozzájutni - ezzel a húsevés presztízskérdéssé vált, a jólét jelképe lett), részben pedig, mert a rabszolgát is megölték, ha úgy esett; a rabszolga is a társadalmi piramis legalján tengődött – és az állat is!
Sőt, egyik sem számított embernek, és egyes kultúrákban a gyengébbeket, a szegényeket, akiken fizikai vagy szellemi erejükkel felülkerekedhettek, felfalták. Az állatokat és a gyengéket.

Ma már az emberi jogokat, a szellemi képességeinknek és az igazságtudatra ébredésünknek hála, elismerjük. Úgy vélem (és még rajtam kívül rengetegen mások is), hogy hasonlóképpen kellene tenni az állatok jogaival is.

Hiába bizonyítjuk ma már biológiai tanulmányokkal, hogy a növényevés mellett több pro érv áll, mint kontra, és a mindenevés mellett több kontra, mint pro – az emberekbe beépült (káros) szokás csak elvi alapon fog változni. Úgy, hogy ők maguk ébrednek rá.

Nekem ez a forradalmam.

Őszintén szólva, szerintem én vagyok a mezei, halandó eladók réme. És ezt nem csak abból szűrtem le, hogy az általam gyakran látogatott üzletekben, beléptemkor felszívódik az összes alkalmazott, és ha véletlenül (általában) szükségem van a segítségükre, csak a legjótékonyabbul eltakaró polc mögött találok rá a rettegő, remegő bandára.

Nem is csupán abból, hogy a lélekben hősiebbek szimplán nem vesznek tudomást a jelenlétemről, és nem reagálnak a szólításomra. Mégcsak nem is abból, hogy sokszor rejtélyes módon zárva találom kedvelt boltjaimat, vagy mert mindig kikerül a „rögtön jövök” tábla, ha közelíteni próbálok (esküszöm, szerintem amikor kiderül, hogy bevásárló körúton vagyok, már izzítják is a vonalat és értesítik egymást a közelgő természeti csapásról.)
Rendben, kicsit túlzok, ennyire azért nem áll rosszul a szénám, de ha egy kicsit is elegük van belőlem, arra rászolgáltam, és tejes mértékben megértem.
Végül is… bemegyek az újonnan felfedezett üzletbe, alaposan végig nézek minden polcot és terméket, ami érdekel. Átböngészem a terméktájékoztatókat, közbeszúrva néhány „ellenőrző-kérdést”. Aztán jól megmustrálom az eladót, és felmérem az intelligenciáját és dilettantizmusának mértékét (tisztelet a kivételnek). Ezt nagyjából az ártalmatlan ellenőrző-kérdésekre („Árusít karobport?”, „Nem tudja véletlenül, hogy ez a termék komplex készítmény-e?”, „Ez a méz ökogazdaságból van?”, stb.) adott válaszaiból („Mi az a karob?”,  „Koplex készítmény…??”, „Elnézést, HOGY MONDTA???”) is leszűrhetem.
Ha külön jelzi,hogy ő sajnos csak nemrégiben került ide és még ismerkedik a termékekkel, akkor nem bántom. Segíteni úgyse tud, szívatni meg nem akarom. Ha ügyet se vet rám vagy bunkó, vagy épp úgy tűnik, hogy véletlenül ért a dologhoz, akkor letámadom a szerencsétlent.
A továbbiakban áttekinthetsz egy rövid ismertetőt (kísérleteim alapján) arról, hogy az eladó nevű faj elemei mire válaszolnak szívesen, és melyik kérdéseidet hagyd otthon.

 Számos helyről kapunk jelzéseket, melyek egy irányba mutatnak: A tej nem az a tökéletes táplálék, amit eddig annak hittünk; sem a felnőttek, sem a gyerekek számára. A rengeteg betegség, melynek kiváltó oka a tej, azért keletkezik, mert a tejfogyasztás nem természetes. Az ember az egyetlen olyan emlős, aki felnőtt korában is tejet fogyaszt, ráadásul más emlősfaj tejét!

Összemontázsolt cikk a rém unalmas, ám annál fontosabb alapokról.
Ugyanis, aki vegetáriánusként kívánja élni az életét, az ezzel együtt bevállal egy hosszú és kalandos utat a táplálkozás, kiegészítés és komplettálás világában.

Vegulás?
Vegának lenni, vegává transzformálni komoly döntés, komoly munka lelkiekben és fizikailag is. Én, a lehető legnagyobb antidokisiszta és antikórházisiszta is azt mondom (jó, ettől még nem szentírás), hogy érdemes vizitet tartani a helyi dietetikusnál. 

Akár vegetarianizmus-párti, akár nem, meg fogja mondani a tutit. Hogy milyen kockázatai vannak, milyen hiányok léphetnek fel, és finoman – vagy kevésbé finoman - meg fogja kérdőjelezni a döntésedet. Az ő feladata a kontra, mert te magad vagy a nagybetűs PRO (ezt azzal a feltételezéssel írom, hogy eltökélten vegetáriánus életmódra váltanál, nem pedig döntésképtelen vagy).
Ez a dolga, és kész; tekintsd úgy, mint egy erőszakos tájékoztató weboldalt, ami néha lefagy, és akkor hallgathatod tökugyanazt órákon át.

Ha mégis az a szitu, hogy valamilyen okból magad intéznéd a dolgot, akkor ezek alapok:
Reisinger Orsolya: Mérlegen a vegetarianizmus
Tóth Gábor: Ne veszítsd el a csontjaidat!
Earl Mindell: VITAMINBIBLIA [v. Új Vitaminbiblia] (http://bookline.hu/product/product/home!execute.action?id=99365&type=22&_v=Mindell_Earl_Uj_Vitamin_Biblia)

Vegetarianizmus fajtái:

1. Szigorú vegetáriánus vagy vegán étrend:
A vegetarianizmust következetesebben megvalósító ember. Nem fogyaszt húst, se állati eredetű tejterméket, tojást és gyakran méhészeti termékeket sem, valamint kerüli az állatokon kísérletezett kozmetikumokat, ruházati cikkeket, stb.

2. Ovo-vegetáriánus:
Hústerméket, tejterméket nem, de tojást fogyaszt.

3. Lakto-vegetáriánus:
Húst, tojást nem, de tejtermékeket fogyaszt.

4. Ovo-lakto vegetáriánus:
Csak a húsételeket nem fogyasztja, tejterméket, tojást és egyéb állati eredetű termékeket (pl. méz) igen.

+ akiket kivet magából a vegetáriánus és a kannibál társadalom is:

5. Pescetarianus:
Halat, tojást, tejterméket fogyaszt, csak húst nem.

6. Szemivegetáriánus:
Csirkehúst és halat alkalmanként, továbbá tejterméket, tojást fogyaszt.

7. Flexitarianus:
Általában otthon nem, csak vendégségben és étteremben eszik húst.

8. Makrobiotikus táplálkozás (nem véletlen hagytam a végére):
Állatság. 10 fokozata van, és a legfelső fokán a mazochista már csak magokat és gyógyteát fogyaszt. Persze szíve joga, de azért azt állítom, hogy nem volt jelen, amikor az észt osztották.

Tudni kell, hogy én nem egészen a naaagy állat- és környezetvédelem révén váltam vegetáriánussá, és a szimplán húst-nem-evő faj részeként nem is neveztem magam így. Ám mára már teljes mértékben egyetértek a vegetáriánus (sőt vegán) gondolkodásmóddal és életformával és életmóddal. Ettől függetlenül senkit nem fogok a húsipar kegyetlenségeiről és elképesztő történeteiről szóló videókkal vagy szövegekkel traktálni... de ez az én blogom, és igenis, ha úgy esik, megmondom a véleményem.

Tudni kell, hogy nevetnivalóan hátrányos helyzetű (meg persze hipochonder) vagyok egészségügyileg, de amióta nem eszem húst és állati erdetű élelmiszert, és tisztában vagyok az egészség alapköveivel, ez is javult. A gyomrom ugyanakkor végzetesen kényes, meg tuti van valami ételallergiám is, szóval így jött a bio- és reformkonyha és az eco-atkins, és azóta jól vagyok a bőrömben.

Tudni kell, hogy nem vagyok képes nyolcfogásos ebédeket sem összedobni, sem bedobni. Ezen nem is kívánok változtatni; a konyhaművészet, a gasztronómia magas foka, az ízek azok, amik vonzanak a konyhába. Nem pedig a tele-poci és a terüljasztalkám. És ez fontos.